Egy egyszerű felosztással három sávban határozhatjuk meg az önbizalom mértékét:
- alacsony (a többség)
- optimális (ritka kincs)
- túl magas (a második legnagyobb csoport)
Az önbizalom-paradox pedig abban nyilvánul meg, hogy az egészséges önbizalmat a társadalom jó része megpróbálja büntetni és lerombolni, míg ezzel egy időben a túlfújt, nárcisztikus önbizalomért kifejezetten hajlamosak vagyunk rajongani.
Az ügyfeleim körében is felmerülő megfigyelés, hogy amikor az ember elkezd rátalálni a belső erejére, önazonosságára, a magába vetett hitre (amik az önbizalom alapját adják), akkor megváltozik a viselkedése. Elkezd asszertívan kiállni magáért, fel- és elismeri az erősségeit, határokat állít. A környezetből pedig ilyen tipikus reakciók érkeznek:
- „Most mit vagy annyira oda magadtól?”
- „De megváltoztál! A régi személyiséged jobban tetszett.”
- „Milyen öntudatos lettél! Inkább hozzád se szólok!”
Ezzel szemben az óriási ego, a gátlástalan önbizalom gyakran inkább vonzza az embereket. Nekik hajlamosak behódolni, felnézni rájuk, imádni és követni őket, kapaszkodni beléjük.
De miért?
Az alacsony önbizalmú emberek egy részét a magabiztos belső erő jelenléte folyton emlékeztetni fogja a saját hiányosságaikra. Ilyenkor bekapcsolhat az ősi, egocentrikus, gyermeki reakció, az irigység. Az irigy gyerek pedig el akarja törni a másik játékát, ha úgy hiszi, hogy ő azt nem kaphatja meg. Ha neki sincs, másnak se legyen.
A túlfújt, látszólag nárcisztikus önbizalom gyakran ugyanúgy belső bizonytalanságokat takar. Egy ilyen személy az egészséges önbizalmat veszélyforrásként fogja kezelni, hiszen azzal összehasonlítva egyértelmű, hogy az ő ereje csak egy színlelt, törékeny, hazug máz. Ezért inkább megpróbálja a másikat visszanyomni.
A gátlástalan önbizalmú személyekkel azért nem alakul ki ez, mert ők olyan távol állnak tőlünk és olyan határokat lépnek át, hogy nem is kezeljük őket egy lapon magunkkal. Egy külön univerzumba helyezzük és mitikusan kezdjük tisztelni őket. Nem véletlen, hogy számos szektavezér közös jellemzője a nárcizmus, egoizmus és gátlástalanság. Ez adja a vonzerejüket. Ha alacsony az önbizalmunk, akkor részesülni akarunk abból a látszólag sikeres, spontán, élményteli és gátak nélküli állapotból, amit egy ilyen személy jelenléte kínál. Ez azonban egészséges önbizalom helyett csak egy függőségi viszonyt alakít ki, és a nárcisztikus hálójába kerültünk. A saját önbizalmunkat tátongó lyukakat azonban nem tömhetjük be egy másik személyiségével, mert onnantól kezdve félni fogunk, hogy ha kilép az életünkből, nem tudjuk majd elviselni a hiányát.
Az egészséges önbizalmat nem könnyű fenntartani. Az egészséges önbizalom nem egy fix állapot, amit az ember egyszer elér és akkor már elengedheti magát, hanem egy olyan belső stabilitás és milliő, amit folyamatosan táplálnunk és védelmeznünk érdemes. Az önismereti út azonban sokszorosan meghálálja a befektetést. Figyeljünk oda környezetünk visszajelzéseire és fontoljuk meg őket, különösen, ha ismétlődő mintákat fedezünk fel bennük – de senkinek ne hagyjuk azt, hogy elbátortalanítson saját magunktól.
A cikket írta: Parák András ACCpszichológus, coach, PhD-hallgató
