Így viszonyulj a beszélgetőpartnereidhez
Ha egy agresszívabb beszédstílusú partnerrel van dolgod, lehetőleg maradj érzelemmentes és legyél minél lényegre törőbb. Mivel a másik félre jellemzőek lehetnek az érzelmi fellángolások, a türelmetlenség, te próbálj meg minél higgadtabb maradni és nyugodt mederben tartani a beszélgetést. Emellett az is a te malmodra hajthatja a vizet, ha magabiztosan lépsz fel velük szemben, hiszen ők maguk is határozottak, így nagyobb az esély, hogy téged is egyenlő félként fognak kezelni.
Passzív társ esetén légy türelmes: érdemes lehet várnod, ha szeretnéd, hogy a másik fél jobban feloldódjon. Ha a kommunikációs partnered rájön, hogy te nem jössz ki egykönnyen a sodrodból, és valóban érdekel az álláspontja, lassan, de biztosan maga is ki fogja neked fejteni a véleményét. A másik oldal igényeinek feltárásában segíthetnek a nyílt végű kérdések, illetve, ha együtt, kooperatív módon gondolkodtok a témáról.
Egy passzív-agresszív társ esetén több módszert is bevethetsz. Mivel gyakran tesznek vicces köntösbe bújtatott megjegyzéseket, te is átveheted ezt a stílust, de csak akkor, ha nem túlzott mértékű a passzív-agresszivitás. Ezzel a stratégiával nem árt óvatosan bánni, mivel így az ő terepükre tévedsz, ahol ők gyakorlatiasabban mozognak. Az is hatékony lehet, ha mások szeme láttára szembesíted őket a szavaik és a tetteik közötti össze nem illéssel.
Formális környezetben – például munkahelyen – az ellentétek feloldása érdekében ragaszkodj a hivatalos eljárásokhoz, hiszen ezek alól nehéz kibúvót találni. Maradj a tárgynál, ne adj teret a mellébeszélésnek, és kérj folyamatos visszajelzéseket a másik őszinte véleményéről.
Abban az esetben, ha asszertív kommunikátor kerül a társaságodba, hagyd őt minél többször érvényesülni, főleg konfliktus- és döntéshelyzetekben. Ők azok, akik a legkönnyebben hidat tudnak képezni a másik három típus között, ezáltal biztosítva, hogy a többség igényei érvényesülhessenek. Jó modellnek bizonyulhatnak, akiktől mindenki sokat tanulhat, még akkor is, ha ők sem tudják mindig asszertívan érvényesíteni önmagukat.
Hogyan válhatsz asszertívvá?
Az asszertív kommunikáció egy tudatos döntés és sok gyakorlás eredménye. Miképpen a legtöbb dolgot, ezt sem lehet azonnal elsajátítani: számtalan olyan felállással kell találkoznunk, melyekben próbára tehetjük a képességeinket. Ez természetesen azt is jelenti, hogy olykor nem járunk sikerrel, elveszítjük a türelmünket, esetleg felemeljük a hangunkat.
Az erőszakmentes kommunikáció aranyszabályai
1. Igyekezzünk „énközléseket” alkalmazni. Azaz, a megfogalmazott kritika középpontjában ne a másik személy, hanem a saját érzéseink, gondolataink álljanak. Ezek előnye, hogy mások nem tudják megkérdőjelezni, mire gondolunk.
2. Próbáljuk kerülni az általánosításokat, mint a „mindig” vagy a „soha” szavakat. Ezekkel ugyanis azt érzékeltetjük: nem hiszünk abban, hogy a másik fél képes lenne a változásra.
3. Amennyire tudunk, ragaszkodjunk az aktuális problémához. A régi ügyek felhánytorgatása a legtöbb esetben csak még több haragot és fájdalmat szül. Ezért lényeges, hogy ha valami bánt minket, azt ne engedjük felgyűlni, mert lavina formájában lezúdulva később már szinte lehetetlen feloldani ilyen mennyiségű feszültséget.
4. Ha kritizálunk, az ne a másik személyiségére, hanem a viselkedésére irányuljon. Ha a másik tetteiről és nem a személyéről beszélünk, azzal nem bélyegezzük meg őt, sőt, a megfelelő viselkedés felkínálásával segítjük őt a magatartása pozitív irányú változásában.
Nem kell viszont minden esetben problémafókuszú szemléletet alkalmaznunk. Bölcsen kell megválasztani azokat a beszédhelyzeteket, melyekben kifizetődő asszertívan fellépnünk, hiszen ez a típus több energiát és odafigyelést igényel.
Ehhez első lépésként fel kell tudnunk mérni a szituációban lévő felek beszédstílusát. Előfordulhat ugyanis, hogy a partnerek kommunikációs formája miatt a legjobb, amit tehetünk, hogy kilépünk a helyzetből.
Sajnálatos módon munkahelyi körülmények között ritkán engedhetjük meg magunknak azt, hogy elhagyjunk egy-egy problémás szituációt. Ilyenkor érdemes lehet másokat is bevonni, akik kívülről, objektívebben tudnak ránézni a szóban forgó kérdésre.
Hogyan nézhet ez ki a gyakorlatban?
Ha biztonságos keretek között, „élesben” is ki akarjuk próbálni magunkat, annak egyik legjobb módja az improvizáció. Ennek az az oka, hogy amikor azonnal, spontán módon kell reagálnunk egy beszélgetésben, nincs lehetőségünk előre kigondolni a mondandónkat. Így a másikat hallgatva nem azon fogunk töprengeni, vajon miként fogunk visszavágni, hanem valódi odafigyeléssel fordulunk a másik felé.
Pontosan erre utal az improvizációs órákon használt fordulat: az „Igen, és…?” is. A gyakorlatban: Mikor A fél kérdez valamit, B fél „Igen, és…”-sel indítja a mondatot, majd megosztja, ami először az eszébe jut. Az „Igen” reprezentálja, hogy a résztvevők aktívan figyelnek, elfogadják a másikat, és hogy a jelenben, adott pillanatban reagálnak egymásra. Míg a mondatkezdés második eleme, az „és” azt fejezi ki, hogy miután az egyik fél az igenléssel elismeri a másik pillanatnyi gondolatait, utána együtt tanakodnak a helyzet folytatásán.
Az improvizációs gyakorlatokkal dolgozó órák másik hatalmas előnye, hogy mélyítik az önismeretet, ezáltal fejlesztve a személyiséget. Az asszertív kommunikátorok egyik legnagyobb ismérve pedig pont az, hogy tisztában vannak az erősségeikkel, gyengeségeikkel, azonban ezek ellenére is képesek határozottan érvényesíteni önmagukat.
Tehát az improvizáció nemcsak az egyének önmagukkal kapcsolatos tudását mélyíti, hanem az énhatékonyságukat is növeli.
A cikk a megoldaskozpont.com oldalán jelent meg.
