Minden, ami jó és önmagáért való, az a munka világának ellentéte?

Anélkül, hogy a munka világának hosszú történetébe és jelentésváltozataiba belebonyolódnánk, abban egyetérthetünk, hogy a köznyelv a munkát egy kellemetlen kényszernek, valami kikerülhetetlen, külső negatívnak titulálja. A munka monoton, nem feltétlenül felszabadító, de leginkább elidegenítő, kényszerű tevékenység. A tevékenységek változatosságában 

Jelenleg is munkatársadalomban élünk, mely közegben és részvételben határozódik meg az egyén státusza, munkamegosztásban elfoglalt helye, a társadalmi elismertsége, személyes fontossága. A munka instrumentális jellege azt is jelenti, hogy mint eszközt nem önmagáért, hanem egy cél elérése érdekében tesszük, amik többnyire a pénzkereset, egzisztencia biztosítása, család fenntartása. 

A fenti narratíva egyben ki is jelöli minden jóság, szabadság, önfeledség, céltalanság, játékosság, unalom helyét, azaz minden, ami jó és önmagáért való, az a munka világának ellentétje, a munkán túl keresendő. A szervezett munka olyan univerzális szerepet tölt be életünkben, ami centrális referenciaként jelenik meg. Ha a munka világában teremtődnek a legfontosabb szociológiai és pszichológiai értékek, akkor a munkán kívüli világ – amennyiben egyáltalán beszélhetünk ilyenről – a munka kontrasztjában generálódik. 

Függőségi viszonyt teremtene a munka?

A munka ellenében definiálhatók olyan tevékenységek, amik nem kell, hogy feltétlenül gazdasági értéket teremtsenek, hogy mérhetők vagy bármilyen formában produktívak legyenek. Minden, ami munkán túli, hordozza a szabadság, a felszabadultság a spontaneitás, az egyediség lehetőségét. Ahogy a munkajogi elnevezés is beszédes, SZABADságon vagyok, SZABADnapot kaptam, azaz 

Ennyiben a munka világa teremti és körvonalazza a szabadidő és a hobby életterét, a munka-élet, munka–magánélet binaritását. 

De nemcsak teremti, tágítja az értelmezési teret, hanem a munkára jellemző ökonomikus, haszonelvű gondolkodással át is itatja a szabadidő megközelítését. A munka világában uralkodó racionális működés, modernista mechanizmusok, hatékonyság és teljesítmény kényszerek a szabadidő világába is átszűrődnek. Ennyiben minden non-produktív cselekvést terheli a produktivitás elvárása, azaz, hogy direkt vagy indirekt módon támogassa a munka haladás-világát, mint pl rekreáció, reproduktív társadalmi tevékenységek, well-being aktivitások, önfejlesztés, önismeret, hogy még jobban teljesíts, szociális kapcsolati hálódat bővíts és ápold a nagyobb társadalmi elismertség érdekében stb stb. A szabadidő tevékenységei manapság már mérhetők, tere pedig progresszív, a termelékenységi logika mentén szerveződik. 

Másfelől a munka kolonizációs karrierjének aspektusait sem hagyhatjuk figyelmen kívül.  A munkakultúra már nemcsak a munkaidőt, monotonitástűrést, fizikai erőt, hanem mind a magánélet szféráit: a személyes időt, intimitást, kreativitást, hanem a személyiség szféráit: az ember belső világát, érzelmeit, motivációit, kognitív kapacitást is bekebelezte. Ennyiben az egyén és a csoport belső világa a profilozás által rendeződik a munka világának tőkelogikája alá, válik formálhatóvá és kondicionálhatóvá.  A munka közege identitásképzőalap és funkcionalitás.

Így kerül, keveredik a „ki vagyok én” önazonosság kérdése, a személyiség a munka abszolutizált világának formáló szerkezetébe. Minden, ami az ember sajátja, az önbecsülés, önértékelés, önazonosság az a munka terrénumában formálódik. Két lényegi egzisztenciális kérdés vetődik fel:

A szerző az Astotec Automative Hungary HR Managere.

(Borítókép: Adobe Stock)