Valaki például regionális vezető lesz annál a cégnél, ahol húsz éve dolgozik. Számára ez a csúcs, másban meg egyből az a kérdés merül fel, hogy hogy képes valaki egyáltalán húsz éven át ugyanazon a helyen dolgozni, hogy nem őrül ebbe bele. Valaki most nyitja meg a saját kézműves cukrászdáját, és nagyon büszke erre, míg más elképzelni sem tudja, hogy nem lehet megunni egész álló nap a sütést. Olyat is ismerünk bizonyára, aki mindig mást csinál. Például tavaly ilyenkor még gyerekeket tanított lovagolni, idén pedig a szállodaiparban keresi a kenyerét. Felmerülhet a kérdés: miért nem tudnak az emberek kitartani valami mellett és komolyan venni azt, amibe belefogtak?

Saját mérce

Amikor a sikeres karrierről beszélünk, mindannyian hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a siker fogalma mindenki számára ugyanazt jelenti, így tehát nem is igényel különösebb magyarázatot mások számára. Ebből viszont komoly félreértések adódhatnak, hiszen egy adott szakmai életút lehet, hogy valakinek a vágyak netovábbját jelenti, míg ugyanez a karrier másnak maga a kénköves pokol. 

Kenneth Brousseau és kutatócsoportja a Yale Egyetemen régóta felfigyelt erre a jelenségre. Magyarázatuk szerint a sikeres karrierút különböző módon, különböző fogalmak formájában jelenhet meg más-más emberek gondolkodásában. Kutatásaik során több ezer emberrel készítettek interjúkat, több tízezer ember körében végeztek kérdőíves kutatást és több tízezer szakmai önéletrajzot tekintettek át, ami alapján végül négyféle tipikus karrierutat különítettek el.:
 

1. Szakértői: ez tekinthető a leginkább olyan tradicionális karrier-fogalomnak, amiben gondolkodni szoktunk. Ennél a karrierútnál az ember választ magának egy szakmai területet, amely mellett hosszú távon elköteleződik. Vagyis nagymértékű stabilitás jellemzi ezt a karrier utat, amelyben az egyetlen változást a tudás és a szakértelem elmélyülése jelenti, hiszen ebben az esetben ez a siker legfontosabb kritériuma. Általában az adott terület melletti elköteleződés egy életre szól, a személy számára a munkája, a szakmája igazi hivatást jelent. Ez az identitásának központi részévé válik és egész életében eszerint határozza meg önmagát, vagyis úgy tekint magára, mint orvos, jogász vagy tanár. 
    
2. Lineáris: ennek a karrier-fogalomnak a legfontosabb ismérvét a ranglétrán való felfelé haladás lehetősége jelenti az ember életében. Az ilyen karrierútra vágyók számára kimondottan kudarcot jelent, ha egy szervezeten belül hosszú időn át ugyanabban a munkakörben kell dolgozniuk. Ők felfelé akarnak lépdelni, a sikert számukra elsősorban az jelenti, ha hatékonyságuk nyomán egyre nagyobb felelősségi kört és hatalmat vívhatnak ki, ha egyre komolyabb vezető szerepbe küzdhetik fel magukat, ahol a feladatok egyre inkább mások irányítására és a napi szintű fontos döntések meghozatalára kezdenek irányulni.
    
3. Spirális: ez a karrierút bizonyos időközönként – jellemzően 5-7 évente – viszonylag jelentős változást hoz az ember szakmai életútjában. Ami történik, az nem más, mint hogy a korábbi munkakörünkben megszerzett tudásunkat egy új területre ültetjük át. Ebben elsősorban a már meglévő készségeinkre és tudásunkra támaszkodunk, de természetesen emellett új készségeket is el kell sajátítanunk, hogy eredményesek lehessünk az új munka során. Tehát ez esetben felfedezzük, hogy tudásunkat milyen úton tudjuk kiaknázni az élet más területén, mint például egy pszichológus, aki több éves klinikai praxis után lesz munkaerő kiválasztási szakértő, amelynek során emberismeretét teljesen más célból alkalmazza. 
    
4. Átmeneti: ez a karrierút-fogalom nem más, mint „a következetlenség következetes mintázata”, mivel az egyetlen állandó elem ebben a folyamatos változás. Azok, akik ezt a karriermintát követik, jellemzően 2-4 évente váltanak munkát, és valami olyasmibe kezdenek, amit soha azelőtt még nem csináltak. Értékesítőkből lesznek például búvároktatók, aztán pedig lakberendezők. Sokszor nem is gondolják – és mások se róluk – hogy egyáltalán lenne karrierjük, pedig lehet, hogy mindenben nagyon sikeresek voltak, amit eddig csináltak.

Persze az is számít, hogy milyen fogalmak mentén gondolkodunk a karrierünkkel kapcsolatban, de az még fontosabb, hogy legbelül a szakmánkkal kapcsolatban melyik verziót érezzük leginkább a sajátunknak. A fenti kutatási program egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a négy tipikus karrierút merőben más-más motivációkat képes kielégíteni.

A karrierutak mögötti motivációk

A Szakértői karrierutat a mély tudás és az ebből adódó kompetencia érzés, valamint a biztonság és kiszámíthatóság iránti vágy motiválja; a Lineáris karrierutat a hatalom és a mások munkájának irányításán keresztüli teljesítmény iránti vágy hajtja előre; a Spirális karrierút irányába az önmegvalósítás és a kreativitás lehetősége motivál; míg az Átmeneti karrierút felé pedig a változatosság és a másoktól való függetlenség motivációja visz minket a legnagyobb mértékben.

Kulcs: az önismeret!

Egy szakmai életút csak abban az esetben lehet sikeres, ha ez a két dolog, vagyis a gondolkodásmódunk és a belső vágyaink, igényeink szinkronban vannak egymással. Pedig sokszor a fogalmak, amelyekkel leírjuk a sikeres karriert, valamilyen külső forrásból származnak, leginkább a szüleinktől, tanárainktól vagy valamilyen más tekintélyfigurától. Gyakran azért szeretne valaki orvos, mérnök – tehát szakértő – vagy éppen nagyvállalati felsővezető, igazgató – tehát lineáris pályával rendelkező – lenni, mert ezektől a tekintélyfiguráktól azt tanulta, hogy a sikeres ember ilyen foglalkozást választ magának. Személyes szocializációnk során ezek a sikerkritériumok épülnek be a gondolkodásunkba, de ha ezek nem illeszkednek legbelső motivációinkhoz, az garantáltan csalódáshoz vezet. A belső mozgatórugóink jelentős része ugyanis időben viszonylag állandó, hiszen személyiségünk, illetve egyéb stabil pszichológiai tulajdonságaink nagy részben meghatározzák ezek működését.

Tehát hiába gondolja azt valaki, hogy neki mindenáron tovább kellene vinnie a családi ügyvédi praxist, ha eközben viszont a változatosságot és a folyamatos új élményeket igényelné (amely vonásnak biológiai alapja egyáltalán nem elhanyagolható mértékű), ez a szituáció oda vezet, hogy ez az ember már a második adásvételi szerződés megfogalmazásánál halálra unja magát. Hasonló módon, hiába akar valaki saját hotelt nyitni és vezetni, ha személyiségéből adódóan folyamatos iránymutatásra és terelgetésre van igénye. Persze hozzá kell tenni, hogy ezekben a tulajdonságokban, mint majdnem mindenben, egy bizonyos határig lehet és kell is fejlődni, ugyanakkor 

Szerencsére ma már rengeteg eszköz és szakember áll rendelkezésünkre önismeretünk elmélyítésére, hogy ilyen hibákat ne kövessünk el. Ezeket még időben érdemes igénybe venni, hogy feltárhassuk a magunk számára legfontosabb személyes motivációinkat, és hogy fel merjük tenni magunknak azt a kérdést, tényleg megfelel-e az általunk elképzelt munka és karrier ezeknek a legfontosabb pszichológiai adottságainknak és belső mozgatórugóinknak.

Jó helyen vagyok?

Tegyünk egy rövid próbát, hogy megvizsgáljuk, jó helyen vagyunk-e az aktuális pozíciónkban! Mit választanánk az alábbi négy állításból az alapján, hogy melyiket érezzük leginkább jellemzőnek magunkra:

Leginkább az szól rólam…

- hogy mi az én szakmám. 

- hogy milyen pozícióig jutottam fel a szakmámban. 

- hogy hányféle újabb és újabb területre merészkedtem a szakmámon belül.

- hogy hányféle különböző szakmában próbáltam ki magam. 

Amelyikre a négy lehetőség közül esett a választásunk, az a karrierút jelenti számunkra a legerősebb motivációs irányt a pályánkat illetően. (Abban a sorrendben következtek az állítások, ahogy fentebb bemutattuk a különböző karrierutakat: szakértői, lineáris, spirális, átmeneti).

Most pedig tegyük mellé, hogy a szakmai pályánk, a kiszemelt karrierutunk ténylegesen, reális módon ezzel összhangba hozható-e, vagy inkább ellentmondás, feszültség tapasztalható a kettő között. Aki ezt az őszinte szembenézést meg tudja tenni, az máris egy lépéssel közelebb került egy számára sikeres karrier megvalósításához.