Egy kis elmélet
A fenti betegségek/tünetegyüttesek definíciói időben is változtak, és a mai napig sincs teljesen, minden pszichiáter által elfogadott meghatározásuk és leírásuk, így nehéz dolga van annak, aki 100 százalékig fekete-fehér definíciót akar adni. Az sem egyértelmű minden esetben, hogy meddig tart az, amíg valakiben csak a baj bizonyos tulajdonságai vannak meg, és mikortól mondhatjuk, hogy „klinikai eset”.
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott kézikönyv legfrissebb kiadása („DSM-5”, 2022) több tucat mentális betegséget ír le. Ezek egy részét hívja „személyiségzavaros rendellenességeknek” (personality disorders), amelyeken belül az ún. „dramatikus” problémák közé tartoznak a pszichopata, szociopata és nárcisztikus személyiségjegyek.
A néha egymásnak is ellentmondó, pszichiáterek által írt anyagok elolvasása után, így foglalnám össze röviden a fogalmakat:
1. Pszichopátia
Olyan személyiségzavar, ahol az empátia- és lelkiismerethiányos, leginkább felszínes érzelmi viszonyokra képes személy a társadalmi, morális és szociális normák gyakori megszegésével, tudatos manipulációval, machiavellista módszerekkel, hazudozással, mások kihasználásával éri el egoista céljait. Teszi mindezt leplezetten, legtöbbször elbűvölő és ártalmatlannak tűnő módon, úgy, hogy sokszor meggyőzően tudja megjátszani az empátiát, törődést és a mély érzelmeket. Emiatt gyakran sikeresek a családi és munkahelyi környezetben. A feltételezések szerint a betegség mögött főleg genetikai (öröklött) okok állnak.
2. Szociopátia
A szociopátia olyan személyiségzavar, ahol szintén a mások kihasználása, átverése szolgál az egoista célok elérésére, szintén a társadalmi, morális és szociális normák átlépésével, de mindez inkább impulzív, sokszor dühkitöréssel is járó akciókkal, tehát nem annyira tervezetten, előre megfontoltan. Emiatt a szociopatáknál jellemző, hogy képtelenek hosszú távon stabil családi és munkahelyi életet élni. A szociopata személyiségzavar inkább környezeti hatásokra alakul ki, tehát gyerekkori traumák, nehéz szociális helyzet, iskolázatlanság stb. állnak mögötte.
3. Nárcizmus
A nárcisztikus szintén egoista, empátiahiányos, sikerorientált, másokat kihasználó és csak felszínes érzelmekre képes. Emellett folyamatosan saját maga áll az érdeklődése középpontjában. Rendkívül önhitt, megesik, hogy szégyentelen, önmagát különlegesnek látja. Önhittsége azonban sokszor átbillenhet negatív önértékelésbe, tehát nagy önértékelési amplitúdók jellemezhetik.
4. Toxikus vezető
A toxikus vezető nem jelenik meg, mint pszichiátriai fogalom a DSM-5 kézikönyvben, de sok szakember foglalkozik a kérdéssel. A definíciók közül a legelfogadottabb Schmidt 2005-ös leírása, mely ezt az 5 attribútumot emeli ki: önfényezés, nárcizmus, tekintélyelvűség, abuzív bánásmód, kiszámíthatatlanság. Látszik, hogy ez tehát egy „kevert” fogalom, nagymértékű átfedéssel a fenti három kategóriával. Emiatt a továbbiakban ezzel a fogalommal külön nem foglalkozom ebben a cikkben.
A fenti leírásokból is látszik, hogy a sikeres vezetők között a DSM-5 szerinti személyiségzavarok közül inkább pszichopaták és nárcisztikusok fordulnak elő, szociopatákat kevésbé lehet találni.
Károly, a nárcisztikus
Károly 20+ éve sikeres vezető a mai napig. A Hotchkiss-féle nárcizmus skálának mind a hét pontját kipipálhatjuk nála: arrogáns, másokat lekicsinyel, sokszor szégyentelen, különlegesnek tartja magát, kihasznál másokat, nehezen észleli a személyiséghatárokat, olyan torzításokat visz a világlátásába, hogy abban a világban ő legyen a „leg…”.
Arroganciája odáig terjed, hogy állandóan kéretlen tanácsokat ad mindenkinek, minden téren, amit már sokan unnak körülötte. Ezek folyamán sokszor mindenféle előzmény nélkül lépi át a másik fél intim határait. Még párkapcsolatairól is sokszor olyan lekicsinylően nyilatkozik, hogy megrökönyödést kelt. Empátiahiánya sokszor előbukik, hiába tanulta meg vezetőként, hogyan kell ezt csinálni. Például többször megesik, hogy mások bajaira (esetleg egy közeli hozzátartozó halálhírére) poénnal vagy érzéketlenül reagál. Kendőzetlenül, szégyentelenül nyilatkozik az élete legrázósabb dimenzióiról is, ami sokszor szintén zavarba ejtő. Van egy (sok ponton torz) világképe, amiről rendszeresen beszél az éppen körülötte lévőknek, amiből kihallani, hogy ő a legokosabb, legbölcsebb ember. Ezért is ad folyamatosan kéretlen tanácsot.
Viszont őt is utolérte az egyik tipikus jellemző: óriási önértékelési amplitúdók jellemzik. Így az arrogancia egyre gyakrabban fordul át depresszióba.
Tamás, a pszichopata
Tamás a főnököm volt. Elbűvölő, megnyerő modorú ember. Nagytudású, széles látókörű. Könnyedén rávett bármilyen mennyiségű és intenzitású munkára. Jóval idősebb volt nálam, így volt időszak, amikor szinte apa-figuraként néztem rá. Később jöttem rá, hogy sohasem mutatott ki mélyebb érzelmet se az én irányomba, se más irányába. Pont annyira engedett magához közel, amennyire szükség volt a maximális motiválásomra, hogy a malmára hajtsam a vizet. Amikor már nem voltam annyira a hasznára, eltávolodott. A munkakapcsolatunk vége felé vettem észre, hogy mennyire nem tartja be a normákat. Például rendszeresen csalta a feleségét (vállalati bulikról távozott ilyen módon), és a törvényt is könnyedén megszegte kisebb-nagyobb ügyekben. Az egyik manipulatív manőverében azt is elérte, hogy a saját főnökét kirúgatta úgy, hogy két igazgatósági tag között ellentétet szított. Mestere volt a machiavellista akcióknak. Folyamatosan felfele ívelt a karrierje… a bukásig. Amikor bejelentettem, hogy elmegyek a cégtől, már féltem tőle, így betegségre hivatkoztam, szerencsére. Akik csak úgy kiléptek tőle, később sokat szenvedtek attól, hogy ha tudott, „utánuk nyúlt”, bosszút állt. Pár évvel a kilépésem után csúnyán lett vége a karrierjének. Túl nagy törvénytelenséget csinált, és megbukott (börtönben is ült).
Statisztika a vezetők között
A pszichopaták az ismertebb elméletek szerint a lakosság körülbelül 1 százalékát teszik ki.
Egy 2010-es kutatás szerint (Babiak, Neumann, Hare), amelyet 7 nemzetközi cég 200 igazgatóján végeztek, a vezetők 4 százaléka mutatott erős pszichopatikus tulajdonságokat.
Egy másik, 2016-os felmérés (Nathan Brooks), amelyet 250 olyan amerikai vezetőn végeztek, akik a „Supply Chain” iparágban dolgoztak, azt mutatta, hogy a résztvevők 20 százalék mutatott erős pszichopatikus tüneteket.
A nárcisztikus személyiségzavar a szélesebb körben elérhető adatok szerint a lakosság 1-3 százalék-át teszi ki, az USA-ban ezt sokan 5 százalékra becsülik. Egy 2021-es vizsgálat (Brian Tayan által publikált, sokak által jegyzett kutatás), amely 180 CEO-t vizsgált, az alanyok 18 százalékánál mutatott személyiségzavar szintű nárcisztikus tüneteket.
Tehát sok fajta adat van, de az biztos igaz, hogy a felsővezetők között sokszoros a pszichopaták és nárcisztikus emberek aránya, mint az átlag lakosságban.
Ez egyébként az én tapasztalataimmal is egybecseng. Körülbelül 40 felsővezetővel dolgoztam szorosan együtt hosszabban különböző vezetői bizottságokban, és közülük heten mutattak erős nárcisztikus vagy pszichopatikus jegyeket, tehát nagyjából 15-20 százalék.
A vezetők körében nem meglepő ez a jóval magasabb arány, hiszen ezek a zavarok együtt járnak azzal, hogy az alany sikerorientált, magabiztos, belerakja az extrát az egója érvényesülésébe. Ehhez jön még az is, hogy a multis környezet nemcsak tolerálja, hanem néha jutalmazza is a mások kihasználására való képességet, és a viszonylagos érzelem mentességet (a mély érzelmektől való mentességet). Az is segíti őket, hogy a vállalati szféra beosztotti szintjén lévő emberek nagy része passzív, igényli a dominanciát, illetve könnyebben manipulálható.
Tehát kimondható, hogy a pszichopata és nárcisztikus emberek a saját szempontjukból nagyobb eséllyel lesznek sikeres vezetők, mint az átlag.
De vajon a szervezet jól jár-e az ilyen vezetőkkel?
Ezzel a témával is sok kutatás foglalkozik már. A fent már említett 2021-es Brian Tayan által publikált 180 fős kutatás ezzel kapcsolatban is vizsgálódott. Azt találta, hogy azoknál a cégeknél, ahol erős nárcisztikus tüneteket mutatott a CEO, a részvényárfolyam növekedés éves szinten 12 százalékkal az átlag alatt volt, ahol alacsony volt a tünetek aránya, ott 11 százalékkal az átlag fölött volt a növekedés.
Egy másik, 2017-es kutatás (Brinke, Keltner) 100 hedge fund vezető teljesítményét vizsgálta a 2005-2015-ös periódusban, amely alatt az átlagos éves eredmény +7 százalék volt. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy az erős pszichopata tüneteket mutató vezetők a 10 év alatt körülbelül egyharmaddal kevesebb eredményt értek el a szervezetnek, mint az átlag.
Tehát a szóban forgó vezetők a saját szempontjukból sikeresebbek, mint az átlag (jól eladják magukat), viszont úgy tűnik, a vállalat hosszú távú teljesítményére nincsenek olyan jó hatással.
Ez az eredmény sem olyan meglepő, hiszen
egy vezető egyik legfontosabb feladata, hogy folyamatosan egyensúlyozzon a lobby-erejét meghatározó saját érdeke, a csapata érdeke és a szervezet érdeke között. Ha ez az egyensúlyozás túlságosan eltolódik a saját érdek felé, akkor hosszabb távon nyilván sérül a csapat, a csapattagok és a cég érdeke is.
Visszatérve a panaszokra – tényleg orvosi eset a főnököm?
A bevezetőben idézett jelenség, miszerint az egyéni ügyfeleim körülbelül fele panaszkodik arra, hogy „orvosi eset” a főnöke, más következtetéseket is generál. Ugyanis a fentiek szerint nem mindig megalapozottak ezek a panaszok, ennyire azért nem rossz az arány. A kutatások alapján kb. 15-20 százalékot mondanék, semmiképpen nem 50 százalékot. Amikor részletesen belemegyünk egy-egy esetbe, a nagy részüknél kiderül, hogy nem mindig van ott a felettes ártó szándéka, manipulációja, egoizmusa stb.
Nagyon sokszor csak a főnök tapasztalatlansága, készséghiánya, illetve kölcsönös kommunikációs és kapcsolatépítési hibák állnak a személyes feszültségek mögött, nem pedig tényleges személyiségzavar.
Néha nehéz a főnökeink hibáit elfogadni, és egy sok szempontból rosszul működő vezetőt támogatni. Ha ez a támogatás gyenge lábakon áll, az elégedetlenséget szül a főnökben és beindul a negatív kapcsolati spirál. Ilyenkor pedig a legtöbb patológiailag egészséges ember is tesz durva, sőt nagyon durva lépéseket. Az esetek nagy részében tehát ez a tanácsom: fogadjuk el a főnöktől, hogy ő is csak ember, sokat hibázik, sokszor ügyetlen, rossz döntéseket hoz, esetleg idegességében durva, empátiahiányos stb. A legtöbb előléptetett ember még nem áll készen arra a pozícióra, amibe bekerül, ezt tudva lehetünk velük elnézőek.
A 15-20 százaléknyi klinikai esetnél pedig, ha túlzottan kihasználnak, bántanak, vagy elnyomnak minket, keressünk másik állást mielőbb.
A szerző szervezet- és vezetőfejlesztő, közgazdász.
Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a HRPOWER szerkesztőségének álláspontját.
