2020 decemberében háromalkalmas online önismereti tréning keretében volt lehetőségük a résztvevőknek megvizsgálni a munkájukhoz való viszonyukat. Az irodalomterápia módszereit ötvözve, tréninggyakorlatok során zárhatták le a tavalyi évet, és készülhettek az ideire egy tudatosabb viszony megalapozásával. A koronavírus-járvány idején egyre több és több kliens fogalmazta meg, hogy a krízishelyzet arra késztette, gondolja át a munkájához való viszonyt. A pszichológiában régóta ismert tézis, hogy a krízis mindig rejt magában lehetőséget is: a növekedésre, változásra, helyzetünk átértékelésére. Akik régóta benne ragadtak egy nem kielégítő munkaviszonyban, vagy akikben ott a változtatás igénye, azok az utóbbi hónapokban még erősebben érezték ezeket a hiányokat, terheket. Ebből a tapasztalásból született meg a csoport ötlete.

1. Hol tartok most? Hogyan állok most a munkámhoz, vagy annak hiányához? Előnyök, hátrányok, célok kijelölése.
2. Vágyak, küldetés, hivatás. Mi a hivatásod? Ha nincs, mi segítene megtalálni? Ha van, de nem egyezik a munkáddal, mi segítene közelíteni a kettőt?
3. Úton egy kiteljesedett állapot felé. Munka, magánélet egyensúlya, hogyan tud beépülni a munka az életedbe úgy, hogy ne teher legyen, hanem kiteljesedés.

A résztvevők mindegyike aktív munkaviszonnyal vagy vállalkozói státusszal rendelkezett, így tehát már egy eleve meglévő helyzethez való hozzáállásról tudtunk beszélni. Előzetes várakozások szerint megjelenhetett volna olyan is a csoporton, akik a járványhelyzet miatt elvesztette a munkáját, vagy más okból munkanélküli, és éppen azért szeretne tudatosodni abban, merre is induljon. A munkakeresők nem voltak kizárva a csoportból, ám őket mégsem szólította meg a téma. (Természetesen, fizetős csoport lévén, a részvételi díj kifizetése is visszatartó erő lehet egy ilyen helyzetben.)

Összhangban van a munkánk az alapértékeinkkel? A választ a gyerekkor adja meg

A csoportfolyamat elején visszanyúltunk a gyerekkori álmokhoz és vágyakhoz, és összevetettük ezeket a jelen állapottal. A cél nem az volt, hogy megnézzük, mi valósult meg ezekből, hanem az, hogy a résztvevők olyan alapértékeket fogalmazzanak meg, amik személyiségük elválaszthatatlan részei, majd ránézzenek, ezek mennyire jelennek meg a munkájukban.

Ez hozott ráismeréseket, illetve megerősítéseket is, azzal kapcsolatban, hogy ki mennyire van jó helyen jelenlegi helyzetében. A skála széles volt. Voltak olyanok, akik teljesen a helyükön érzik magukat, és értékrendjük szerinti munkát végeznek, csak néhány körülményen szeretnének változtatni. Voltak olyanok, akik átmenetileg megfelelőnek érzik munkájukat, ám érzik, nem ez az igazi útjuk, és keresik a lehetőségeket a jövőre nézve. Mások megfogalmazták, hogy egyetlen pozitívuma a munkájuknak, hogy van, de egyébként kevéssé tudnak azonosulni azzal, amit csinálnak.

Krízis indukálta hálaérzés és introspekció

Alapvető gondolatként megjelent a hála, amit azért éreznek, mert a járványhelyzetben van munkájuk, állandó bevételük. Az utóbbi évben felértékelődni látszott egy addig rosszabbnak érzékelt munkahely is, hiszen legalább van. Azonban, a cikk elejére visszautalva, a krízis nyújtotta visszavonultabb élet, a sok, megszokott pótcselekvésekkel nem kitölthető pillanat lehetőséget ad az introspekcióra. A munkavállalók átgondolják, hogy a krízis indukálta hálaérzésen túl a jövőben mit tud adni nekik egy munkahely, illetve ők mit tudnak nyújtani a munkáltatóiknak.

A csoporton integrált módszerekkel dolgoztunk, a résztvevőknek lehetősége volt segítségül hívni mind az intuitív, asszociatív oldalukat, mind pedig a kognitív, tudatosat is. Ez utóbbit mozgósítva skálázták a vágyott és leginkább elutasított állapot közti szakaszt, és elhelyezték magukat jelenlegi helyzetük szerint. E mellé az érzelmi viszonyulást az irodalomterápiás módszerek adták: többek között A kis herceg lámpagyújtogatóját hívtuk segítségül. Minden alkalommal csodálatos és megtisztelő megélni, ahogyan a csoporttagok egyéni módokon kapcsolódnak egy szöveghez. Volt, aki a lámpagyújtogató alázatát emelte ki, más pedig elküldte volna folyamatoptimalizálásra. Megint más azt emelte ki, hogy a lámpagyújtogató igazán csak pihenni szeretne. Gazdag értelmezési szivárvány alakult ki, és a csoport jól működtette az irodalomterápia alapelvét: mindegy, hogy mi volt a szerző szándéka a szöveggel, mindegy, hogy irodalomtudományos szempontból hogyan elemezhető a szöveg – az a fontos, hogy a résztvevőknek az itt-és-mostban mit mond, hogyan tudnak kapcsolódni hozzá.

A csoportfolyamat végére eljutottunk oda, hogy a résztvevők tudatosabb módon voltak képesek megfogalmazni, mi számukra a vágyott, kiteljesedett állapot a munkában. Hogyan tudják összeegyeztetni karrierjükkel a számukra fontos alapértékeket, mi az, ami jó, mi az, ami fejleszthető, fejlesztendő jelenlegi helyzetükben. Mi az, amit elfogadnak, hosszabb vagy rövidebb távra a hiányokból, és mi az, amiből viszont semmiképpen sem engednek.

A csoportnak saját szava is lett, a „juhászkodás”. Még az első alkalommal került elő József Attila Altatója (a gyermeki vágyak felidézése kapcsán). A versbeli Kis Balázs tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász szeretne lenni álmában. A juhász képe végigkísérte mindhárom alkalmunkat: a résztvevők fontos alapértékként fogalmazták meg a „juhászkodást”, mely alatt több dolgot is értettünk: mások vagy akár saját maguk terelgetését, szeretettel, de biztos keretek között, a választott úton kísérni másokat vagy magunkat.

Biztos közegben ütköztetni a diverz véleményeket

A három alkalom végén lezártuk a folyamatot egy zárókörrel. Csoportvezetőként megfogalmaztam a hálát, amit éreztem, amiért a résztvevők maximálisan tiszteletben tartották egymás különféle véleményét és megélését. Az irodalomterápiás gyakorlatoknál volt ez leginkább érezhető: különféle, egymásnak akár ellentmondó értelmezések megfértek egymás mellett, senki sem vitatkozott a másikkal, nem akarták egymást meggyőzni a maguk igazáról, az értelmezések egymást építették és gazdagították, új és új szinteket mutatva meg. Ellenkező vélemények után is el merték mondani a saját értelmezésüket, nem féltek attól, hogy ezek után az övék nem lesz érvényes.

A résztvevők rákapcsolódtak erre a hálaérzésre, ők is értéknek emelték ki, hogy egymást figyelmesen, értőn hallgatva, diverz vélemények ütközhettek, megtartó, biztos közegben.

Ha ez a fajta együttműködés, együttlét, együtt dolgozás a munka világában is képes megvalósulni, már abból sokat profitálhatunk mindannyian.

A beszámoló a csoporttagok tudtával és beleegyezésével készült.

Az irodalomterápia módszereiről bővebben a szerző elérhetőségein (honlap, facebook, instagram) tájékozódhatsz!