GyT.: Te kerested, vagy téged találtak meg az újabb és újabb kihívások?

Török Krisztina: Változó. A Com-Forth-nál hálózati eszközökkel, ipari informatikával foglalkoztunk, amelyből a diplomáim is vannak, de négy év után elkezdtem érdeklődni a nagyvállalati hálózatok iránt. Először egy kisebb céghez kerültem, majd a British Telecomhoz mentem, ami az első nagyvállalati tapasztalatom volt. Nagyon sokat tanultam abból, hogy különböző méretű cégeknél dolgoztam.
Szakmai szempontból ezután következett egy nagy mérföldkő az életemben, az Affidea lead engineer pozíciója, amelyet én pályáztam meg, és amelybe embertelen mennyiségű munkát tettem bele, hogy működjön, miközben már kisgyermekes anya voltam. Itt is négy évet töltöttem el, ebben a munkakörben tudott csúcsosodni mindazon szakmai tudás és tapasztalat, amit előtte megszereztem.

Hogyan tudtad mindezt összeegyeztetni az anyasággal?

T. K.: Elég unortodox módon. Már a gyerekvállalás előtt megbeszéltem a gyermekem apjával, hogy fél évet leszek otthon, nem szerettem volna kiesni három évet a munkából és egyébként sem érzem magam a tipikus játszótérre járó anyukának. Szerencsére ebben nagyon támogató volt a partnerem, szóval úgy osztottuk fel az első időszakot, hogy én fél év után visszamentem dolgozni, és ő maradt otthon a kislányunkkal. 

GyT.: Milyen volt a döntésetek fogadtatása a környezet részéről?

T. K.: Van egy nőkép, amit elvár a társadalom. Ennek megfelelően a konzervatívabb rokoni kör természetesen kifejezte nem tetszését, de a munkahelyen is sokan értetlenül nézték, hogy miért mentem vissza fél év után dolgozni. Szerencsére köztünk ebben egyetértés volt a férjemmel, de így is okozott nehézségeket a környezet megítélése. Támogató partner híján egy anya sem tud karriert építeni.

GyT.: Mi motivál abban, hogy szakmailag állandóan új kihívások elé állítsd magad?

T. K.: Alapvetően az, hogy minden létező felmerülő műszaki kérdésre tudjak válaszolni, vagyis up-to-date maradjak szakmailag. Így érzem jól magam, és ennek érdekében állandóan képzem is magam. Egy volt BT-s kollégámtól látom – aki amolyan mentorom volt és most is nagyon inspirál szakmailag –, hogy tanulással lehet kiemelkedni, az az igazi érték.

GyT.: Fáradhatatlan bizonyítási vágyat sugallsz. Maximalistának tartod magad?

T. K.: Annyi energiát teszek bele a dolgokba, amennyi szükséges. Nem többet, de semmiképpen nem kevesebbet. Egy nőnek mindig kicsit jobban oda kell tennie magát, hogy elismerjék, mert a teljesítménnyel nem vitatkozik senki. Ugyanakkor most már csak az előnyeit látom annak, hogy nőként vagyok ebben a környezetben, főleg, mióta anya vagyok. Úgy érzem, hogy a szociális érzékenységem sokat hozzátesz pl. a tárgyalási technikához, ugyanakkor elértem azt az inflexiós pontot, hogy teljesen elismernek szakmailag is. És hozzá tartozik az igazsághoz, hogy én soha nem kerestem kevesebbet, vagy maradtam le egy pozícióról csak azért, mert nő vagyok. Most is átlagosan 10 évvel idősebb férfiakkal vagyok egy szervezeti szinten. 

GyT.: Szerinted az elmúlt 12 évben változott a nőkkel szembeni bánásmód a műszaki, technológiai környezetben?

T. K.: Én úgy látom, hogy van egy kis pozitív elmozdulás az arányokat tekintve, szoftveresebb lett a villamosmérnöki pálya is, könnyebben választják a lányok ezeket a szakokat. Ennek ellenére sajnos még mindig nagyon sok a pályaelhagyó ezen a területen, amit teljesen megértek. Ha visszagondolok arra, hogy a nemem miatt milyen atrocitások értek a múltban, nem csodálkozom, ha egy érzékenyebb lányt ez eltántorít a pályáról, sajnos a szexista megjegyzések még mindig gyakran előfordulnak a műszaki, technológiai környezetben. Gondoltam is rá, hogy szívesen elmesélném a tapasztalataimat a következő generációnak az Óbudai Egyetemen, hátha segít nekik túljutni a kezdeti nehezebb időszakokon. 
 

A teljes interjú a GyártásTrend oldalán olvasható.

A Tehetséges nők az iparban rovatának támogatója a Continental csoport.