Mindenek előtt személyes motivációikról és a téma iránti érdeklődésükről faggattam a lelkes munkavállalókat, akik – mint utóbb kiderült – konkrét, velős és egybehangzó véleményt formálnak.

A válaszadóimban közös, hogy mindannyian fejlődni, tanulni és tapasztalni szerettek volna, valamint természetesen „emberekkel foglalkozni”. Nem azonos képzést végeztek, mégis kivétel nélkül megemlítették a gyakorlatfókuszú képzések hiányát, a HR szakemberek képesítésének elméleti túlsúlyát. Az izgalmas beszélgetések közepette egy fontos jelző ütötte meg a fülemet: „változatosság”. Véleményem szerint, sokan azért lépnek a HR pálya útjára, mert nincs konkrét jövőképük, mégis nagyon sok terület érdekli őket és fejlődni szeretnének.

Élmény volt hallgatni a beszámolókat a „mit szeretsz a legjobban, a munkádban” kérdésemre. Megcsillant a szemük, felvirágzott a mosolyuk és az alábbi jellemzőket sorolták: fantasztikus csapat tagja lehetek, hasznosat csinálok, dönthetek mások sorsáról, segíthetek az embereken, újabb területekre láthatok rá, változatos munkát végezhetek és nagy mértékben fejleszti a szociális és kommunikációs készségeimet.

A hangulatkeltő beszélgetést követően izgalmasabb és megmozgatóbb kérdésekkel próbáltam leszűrni, vajon mennyire látják át a munkakörüket érintő témákat. A válaszokat összegezve fogom említeni. Lássuk, hogyan nyilatkoztak:

Mi a véleményetek a recruiterek világáról?

Magyarországon még mindig sokan tipikusan női foglalkozásnak tartják, sőt még mindig halljuk a „munkaügyes” kifejezést. Ugyanakkor vannak, akikben félelmet kelt a kiválasztást végző személy, sokan egyenesen unszimpátiát tulajdonítanak nekik, nem értik miért lényeges a munkájuk. A HR szakmában nagy kihasználatlan potenciált látnak. Ugyan, egyre többen felismerik a multik világán kívül is a szakma fontosságát, azonban az országban igenis kiforratlanok a HR folyamatok és hatalmas lehetőség van a HR-esek képzésében.

Mit gondoltok a mai cégek megfelelnek-e a fiatalok igényeinek és mely tényezők hatnak leginkább vonzónak a munkakeresőkre?

A legtöbb cég megpróbál alkalmazkodni és kénytelenek is, hiszen másképp nem tudják bevonzani a tehetségeket. A multinacionális nagykutyák mindenképpen élen járnak az igények kielégítésében, de a magyar cégek sem hagyhatják már figyelmen kívül mennyire változnak a piaci igények. A csapból is a home office és az employer branding folyik, nem tehetnek mást, mint lépést tartanak a változásokkal.

A válaszok összesítéséből az alábbi vonzónak ható jellemzőket figyelhettem meg: rugalmas munkaidő, munka és magánélet egyensúlya, ígéretek helyett valós tettek és vonzó bér. Talán ma már ezek nem is elvetemült elvárások, szinte általánossá válnak ezek a szavak az álláshirdetési portálok cikkeiben.

Hogyan jellemeznétek napjaink munkakereső fiataljait?

Tudatosan keresik a fejlődési lehetőségeket, tapasztalni és bizonyítani akarnak. Persze igen, nagyok az elvárásaik, de azt is pontosan tudják, hogy nagy erőfeszítéseket kell tenniük ahhoz, hogy versenyképesek lehessenek. Ezek a vélemények azonban egy bizonyos rétegre igazak csupán a jelentkezők között. Három csoportba tudnánk osztani őket saját tapasztalataink alapján: Vannak a „tipikus talentek” (akik képzettek, van már tapasztalatuk és közösségi háttérszelük, esetleg a kapcsolati hálójuk és növekvőben van) a „kötelező dolgozni” emberek (akik tanultak ugyan valamit, de azt is többnyire muszájból s jelentkeznek egy állásra, amit nem is tudnak megindokolni miért lenne jó), illetve a „későn észbe kapó” egyének (akik az interjú során döbbennek rá, mennyi képességgel nem rendelkeznek, akiknek irreális a bérigénye a tudásához képest, de valamit csak dolgozni kell).

Milyen tendenciát láttok a munkaerőpiacon, vannak-e általános hiányszakmák?

Szerintünk a jó szakemberekből van a legnagyobb hiány Magyarországon. Kevesen is tanulnak szakmát, amely azt generálja, hogy az a kevés, aki munkát is keres, napok alatt alkalmazható s a béreik is emelkedőben van. Rengeteg a diplomás, azonban közöttük a nagy számból adódóan nagy a verseny és nem elég csak a papírt lebegtetni egy interjún. Hiány területeknek mondanánk még az IT-t, a logisztikát, a műszaki szakmát, illetve a fizikai területre is nagyon nehéz toborozni.

Több érdekes kérdést feszegettem még a recruitment témakörén belül, viszont számomra a következő volt a legnagyobb hatást gyakorló:

Milyen érzés emberek sorsáról dönteni?

Olyannyira lelkes válaszokat kaptam, hogy szeretném szó szerint idézni a segítőim szavait:

„Végtelenül pozitív érzés és nagy sikerélmény valakinek jó állást találni!”

„A sikeres elhelyezések, a visszajelzések hatalmas örömet okoznak, ezek visznek előre és motiválnak a nehezebb eseteken is!”

„Az orvos-beteg kapcsolathoz tudnám hasonlítani. Személyes sikerként élem meg, ha sikerül jó párosítást létrehozni munka és munkavállaló között, főleg ha tudom, hogy javulnak az életkörülményei. Jó érzés a tudat, hogy ez nekem (is) köszönhető.”

„Fantasztikus érzés, tulajdonképpen ez a munkámnak az értelme!”

Egy szó mint száz a fiatal kiválasztással foglalkozó beszélgető partnereim jól megragadták a lényeget! Hatalmas kihasználatlan GAP van a HR képzés területén, sokkal gyakorlatorientáltabb szakokra lenne szükség és tudatosítani az emberekben a szakma fontosságát. A másik oldalon pedig felkészültnek, tudatosnak és magabiztosnak kell lenni, hiszen egy recruiter két szóból le tudja szűrni, kinek mekkora esélye van egy adott pozíció betöltésére.

A legmotiváltabb válaszadóm gondolataival zárom cikkem sorait:

„Hatalmas közhely, hogy a HR-es emberekkel szeret foglalkozni, ugyanakkor nem erről van szó? Két ember kommunikál, kapcsolatot és értéket teremt, próbálja megérteni a másikat és win-win szituációt teremteni!”

Forrás: http://hrpowerboard.com/