Ez a nézet azt a régebbi álláspontot tükrözi, hogy a nemek közötti egyenlőtlenséget a vezetőségben elsősorban a férfiak és nők ambíciója közti különbség okozza, miszerint a nőket valahogy kevésbé érdekli a vezetői karrierjük, mint a férfiakat – legalábbis ha a mindennapi munkahelyi magatartásukat és a pályaválasztásukat nézzük. Az érvelésben számos problémás pont is van, és még akkor is visszafelé sülhet el, ha egyébként a sokféleség és a befogadás kezdeményezéseinek gerincét jelenti a vezető szerepben lévő nők számának növelése érdekében.
Gyakran épp a hiányos önismeret repít felfelé a ranglétrán
Csakúgy, mint a kompetencia minden területén, az emberek önmagukban észlelt és tényleges vezetői képességei nem fedik egymást, így ha valaki azt mondja magáról, hogy nagyszerű vezető, akkor nem feltétlenül kel megbíznunk benne. Valójában gyakran a leginkább hozzá nem értő egyének rendelkeznek a legmagasabb szintű önmegvalósítási képességgel, miközben az önismeret szélsőséges hiányától szenvednek. Ezek az emberek ráadásul előnyben vannak vezetőként. Az egyik legjobb módja annak, hogy másokat is becsapjunk azzal kapcsolatban, hogy jobbak vagyunk, mint amilyenek valójában vagyunk, ha először magunkat verjük át. Ennek eredményeképpen gyakran csapnak be minket olyanok (főleg férfiak), akik nem ismerik saját korlátaikat, és akkor is belevágnak, amikor nem rendelkeznek az ehhez szükséges képességekkel.
Ahelyett, hogy arra kérnénk a nőket, hogy utánozzák ezeket a férfiakat, inkább arra kellene törekednünk, hogy adatok és prediktív értékelési eszközök segítségével ítéljük meg egy vezető tehetségét, és kevésbé támaszkodjunk a rövid távú kölcsönhatásokból eredő benyomásainkra. Azért, mert valaki tele van önbizalommal és sokat beszél a meetingeken, még nem jelenti azt, hogy jó vezető is.
A kevesebb ambíció nem tesz rosszabb vezetővé, sőt
Ez talán a legnagyobb probléma a „vágj bele” érveléssel: az ambíciók értékelésében megjelenő kettős mérce. A férfiakat ünnepeljük, amikor ambíciójukat fitogtatják, még akkor is, ha tehetségtelenek, míg a nőket általában elutasítjuk, ha ugyanezt teszik, mert nem szeretjük, ha buldózerként viselkednek, vagy nem annyira „nőiesek”. Ez teremti meg a veszteséges helyzetet a nők számára. Amikor „nőies” módon járnak el, elbocsájtják őket, mert nem illeszkednek a hipermaszkulin vezetési archetípusba, amikor pedig igen, akkor ezt nem tartják összeegyeztethetőnek a nőiségükkel.
A megoldás az, hogy kevesebbet fókuszáljunk az ambíciókra, és többet a tényleges tehetségekre. Ha olyan tulajdonságokat keresünk, amelyek jobb vezetőkké teszik az embereket (transzformációs vezetés, integritás, EQ és kommunikációs készségek), akkor nemcsak több női vezetőt fogunk találni, de jobb vezetőket is.
A probléma nem az, hogy nincsenek magas számban vezetői ambíciókkal rendelkező nők, hanem inkább az, hogy olyanokat választunk inkább, akik túlontúl ambiciózusak, pedig ebből már egy mérsékelt mennyiség is lehetővé tenni a vezetést. A nők nagy előnye pedig éppen az, hogy úgy tudnak vezetni, hogy ehhez ne kelljen a világegyetem központjaivá válniuk.
