hero
Becsült olvasási idő: 2 perc
Tényleg léteznek a toxikus vezetők? – Olvasóink történetei 3.

Wavrik Gábor szervezetfejlesztő HRPOWER-en megjelent cikke adta az apropót, hogy szerkesztőségünk megkérdezze olvasóit: milyen hatással van a toxikus vezetés a munkahelyi közösségekre? A válaszadók névtelen interjúalanyokká váltak, és őszintén meséltek a mérgező főnökökkel való mindennapjaikról, a mentális terhelésről, valamint arról, hogyan próbálták megőrizni önbecsülésüket a nehézségek közepette. Most egy újabb történetet osztunk meg veletek.

A toxikus vezetők jelenléte a munkahelyeken nemcsak a hangulatot mérgezi meg, hanem hosszú távon súlyosan károsíthatja az alkalmazottak mentális egészségét. Egy volt állami szférában dolgozó alkalmazott osztotta meg velünk a tapasztalatait, amely tökéletes példája annak, milyen pusztító hatása lehet egy diktatórikus és kiszámíthatatlan vezetőnek.

Amikor a vezető terrorban tartja a csapatot

Az osztályvezető hangulatember volt: sosem lehetett előre tudni, hogy aznap mire számíthatnak a beosztottai. Mielőtt hozzá fordultak volna egy kérdéssel, először egymás között kellett felmérniük, hogy milyen kedvében van. Vajon ma lehet szabit kérni? Lehet egyáltalán beszélni vele? Minden munkanap egyfajta orosz rulett volt.

A helyzetet tovább súlyosbította a vezető egyik „kedvenc” beosztottja, aki folyamatosan intrikált és hazugságokat terjesztett a kollégákról. A főnök kérdés nélkül elhitte ezeket, és rendszeresen felelősségre vonta, sőt, kiabált is a többi munkavállalóval. A nyílt agresszió és a személyeskedés mindennapos jelenséggé vált. Az sem számított, hogy felnőtt, diplomás emberekről van szó – a stílusa megalázó volt és lenéző.

A főnök nem csupán a munkavégzést nehezítette meg, hanem az alkalmazottak magánéletét is rendszeresen figyelemmel kísérte és ellenőrizte. Ha valaki betegállományba ment a gyermeke miatt, az első reakció nem az együttérzés volt, hanem a gyanúsítgatás: biztosan csak kibúvót keres a munka alól. Az érintett kollégákat rendszeresen hívogatta, és ha nem vették fel, utólag számon kérte őket. Volt olyan eset, amikor egy anyát, aki a kórházban ápolta a gyermekét, folyamatosan zaklatott.

A kilépés lehetősége sem jelentett könnyebb helyzetet. Aki jelezte, hogy szeretne más munkahelyre váltani, azt azonnal ellenségként kezelte. Nem egyszer fordult elő, hogy a felmondás után az érintettet minden lehetséges módon ellehetetlenítette: a legrosszabb feladatokat osztotta ki rá, folyamatosan nyomás alá helyezte, hogy megkeserítse a hátralevő időt. Még távozás után sem hagyta békén a volt beosztottakat – az ott maradt kollégákon keresztül próbálta kideríteni, hogy az illető milyen helyzetben van, és külön örömét lelte abban, ha azt hallotta, hogy nehézségekkel küzd.

A legmegdöbbentőbb talán az volt, hogy amikor az új dolgozó megérkezett a munkahelyre, a kollégák már előre figyelmeztették: a helyén egy év alatt hat ember is megfordult. Volt olyan munkatárs, aki kifejezetten azt tanácsolta neki, hogy meneküljön, amíg lehet, mert még fiatal és nincs családi kötöttsége, így könnyebb a váltás.

A több hosszabb történet beérkezése okán szerkesztőségünk sorozatban közli a munkahelyi toxicitásról szóló történeteket. Iratkozzatok fel hírlevelünkre, hogy értesülhessetek a legújabb sztorikról, és írjatok nekünk a [email protected], ha megosztanátok Ti is a történeteiteket!