Közel száz tanulmány másodelemzését követően jutottak arra a megállapításra az edinburgh-i és a glasgow-i egyetemek kutatói, hogy
a foglalkoztatást javítják, de a munkahelyek minőségét és hosszú távú stabilitását rontják a munkavégzést forszírozó szakpolitikák.
Az érintett munkavállalók körében az átlagosnál jellemzőbb továbbá az inaktívvá válás – vagyis nemcsak a munkavégzés, hanem a -keresés feladása is, ami aztán a nehezedő anyagi körülményekkel, egészségi problémák megjelenésével jár együtt. A rosszabb munkahelyek végső soron a gyerekek életminőségére is kihatnak, ahol a jóllétét kevésbé tudják biztosítani a nem megfelelő állásokba kényszerült szülők.
A munkáltatók sem járnak igazán jól a kényszerűségből náluk kikötő dolgozókkal a The Conversation-ön megjelent elemzés szerint. A cégek működését nem segíti az elvárásaik és a dolgozók képességei között növekvő szakadék, illetve a motiválatlan munkaerő. A nyitott pozíciókra csak kényszerűségből beadott jelentkezések szűrése továbbá egyenesen többlet terheket ró a foglalkoztatókra.
A termelékenység és a hatékonyság visszaesése ráadásul nemcsak egy-egy vállalat sorsára, hanem az egész gazdaság teljesítményére van hatással. Mindezt figyelembe véve hosszú távon kifizetődőbb lehet, ha az éppen fellépő toborzási nehézségek gyors kezelése, illetve a munkanélküliség mielőbbi felszámolása helyett a szabályok elsősorban a megfelelő munkahelyek megtalálásában segítik az álláskeresőket, akár a segélyek hosszabb ideig tartó folyósításának árán is.
Válságos időszakokat követően mégis jellemző, hogy a kormányok türelmetlenül igyekeznek visszavezetni minél szélesebb csoportokat a munkahelyekre, hogy a hirtelen megjelenő munkaerő-kereslet kielégítsék, és a kedvezőtlen munkaerőpiaci statisztikákon javítsanak.
A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.


